Bírósági fogalmazói álláshelyekre pályázhatnak a jelentkezők

2018. I. félévében a fővárosban és 13 megyében, összesen 34 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.

A pályázatot személyesen vagy postai úton az Országos Bírósági Hivatalba kell eljuttatni. Címünk: 1055 Budapest, Szalay utca 16.

A pályázatok beérkezésének határideje 2018. március 1. (16 óra 30 perc)

A jelentkezők a felvételi eljárás során írásbeli és szóbeli versenyvizsgát tesznek, melynek célja, hogy felmérje a pályázók jogi problémák felismerésére, eldöntésére, illetve álláspontja megfogalmazására vonatkozó képességeit, készségeit, továbbá az általános jogi műveltségét, szóbeli kifejező-, döntés- és konfliktuskezelési képességét.

A felvételt nyert bírósági fogalmazók a 3 éves joggyakorlat ideje alatt folyamatos helyi- és központi képzések keretében valamennyi ügyszakban gyakorlatot szereznek, így részt vesznek a büntető, a polgári, a közigazgatási és munkajog területén az első- és másodfokú bírói munkában, de megismerik a cégbíróság munkáját, az ügyfélszolgálati irodák, kezelőirodák működését, határozat-tervezeteket szerkesztenek, jegyzőkönyvet vezetnek a tárgyalásokon. A tapasztalatok alapján a fogalmazói időszakban megszerzett szakmai tudás nagyban hozzájárul a szakvizsgák sikeres, kiváló eredménnyel történő letételéhez.

A fentieken túl a fogalmazók részt vesznek az ügyfélfogadási napokon, ahol beadványokat szerkesztenek és eljárásjogi ismeretekkel segítik a jogkereső állampolgárokat. Mindemellett a bírósági fogalmazóknak lehetőségük van külföldi ösztöndíjprogramokban és tanulmányutakon való részvételre, nyelvtudásuk továbbfejlesztésére is.

A bírósági fogalmazók felvételi rendjéről szóló szabályzat (3/2016. (II.29.) OBH utasítás) hatályba lépésével a felvételi eljárás megújult. A 2017. évi szabályzatmódosítás eredményeként jelentősen bővült, illetve változott a többletpontok rendszere, valamint több esetben változott azok igazolásának módja is. Emellett szélesebb körben lehetségessé vált az egységes álláshely betöltési időponttól történő eltérés. A szabályzatmódosításnak köszönhetően rövidült és egyben rugalmasabbá is vált a felvételi eljárás. Ugyancsak módosultak a kinevezés feltételei, mely által még objektívabb lett a kiválasztási rendszer.

A jelentkezés feltételeiről és a megújult felvételi eljárásról, versenyvizsgáról részletes információk a birosag.hu weboldalon a Fogalmazói Pályázat menüpontban és mia.birosag.hu weboldalon a Bírósági fogalmazói felvételi menüpontban érhetők el.

A téma kapcsán dr. Gyarmathy Judittal, az OBH elnökhelyettesével készített interjú hanganyaga itt elérhető.

A 2017. II. félévében lezárult fogalmazói versenyvizsgákról itt olvashat.

A felvételi eljárásról és a fogalmazói karrierről bővebben a MIA honlapján olvashat.

A téma kapcsán dr. Nagy Annamária bírósági titkárral készített interjú itt megtekinthető.

A Felvételi Versenyvizsga-bizottságban szerzett tapasztalatairól dr. Domonyai Alexa, a Szekszárdi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője nyilatkozott. Az interjú itt olvasható.

A bírósági fogalmazói eljárásról dr. Szádoczki Krisztián bírósági fogalmazóval készített interjú itt elérhető.

 

 

CsatolmányMéret
591.58 KB