Óvadék ellenében házi őrizet V. L. vádlott ügyében

A Fővárosi Ítélőtábla 2016. július 22. napján hozott végzésével érdemben helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék V. L. vádlott érdekében az óvadékot elfogadó, az előzetes letartóztatást megszüntető és egyidejűleg a házi őrizetet elrendelő végzését.

A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak azon álláspontjával, hogy V. L. vádlott 250 millió forint óvadék ellenében, előzetes letartóztatás helyett, mozgását nyomon követő technikai eszközzel biztosított házi őrizetbe kerülhet.

A jogerős bírósági végzés meghatározza a jogszabályok alapján az óvadékot letevő kötelezettségeit.

Az óvadékot a jogerős határozatot hozó bíróság fogadja be.

Ha az óvadék egy összegben, maradéktalanul bírósági letétbe került, az előzetes letartóztatást meg kell szüntetni. Ez a feltétel 2016. augusztus 1. napján teljesült, ezért a Fővárosi Ítélőtábla a Be. 147. § (6) bekezdése alapján V. L. vádlott előzetes letartóztatásának megszüntetése és  nyomon követő eszközzel is ellenőrzött házi őrizete iránt intézkedett.

Budapest, 2016. augusztus 1.

                                                                                                 Fővárosi Ítélőtábla

                                                                                                 Sajtótitkársága