L. J. - emberölés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2020. március 19. csütörtök, 09:00
Ügy tárgya: 
emberölés bűntette
Ügyszám: 
16.Bf.12/2020.
Tárgyalás helyszíne: 
1055 Budapest, Markó utca 16.
Tárgyaló: 
díszterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az elsőfokon eljárt Fővárosi Törvényszék L. J. vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott a kiszabott szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részét követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett a vádlott által őrizetben és letartóztatásban töltött idő beszámításáról, a bűnjelekről és kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült 2.899.484.- Ft bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás lényege szerint a vádlott ellentmondást nem tűrően irányította családját, két lányát lelki terrorban tartotta, tőlük teljes engedelmességet várt. A vádlott J. nevű leánya 2014-ben megismerkedett A. Á.-val, aki hamarosan a vádlott által is lakott ingatlanba költözött. A vádlott nem nézte jó szemmel lányának kapcsolatát, A. Á-t örökös kifogással illette. A vádlott felesége 2017 februárjában, gyors lefolyású betegségben elhunyt. A vádlott lánya és A. Á. 2017 márciusában véglegesen elköltözött a vádlottól, vele a kapcsolatot megszakították, először albérletben, majd 2018 októberétől A. Á. szüleinél egy budapesti családi házban laktak. A vádlott 2018-ban sportlövészetből sikeres vizsgát tett, egyidejűleg engedélyezték részére maroklőfegyver vásárlását. A vádlott 2018 áprilisában öntöltő rendszerű pisztolyt és hozzá való töltényeket vásárolt. Úgy érezte, hogy lányát elrabolták tőle, amiért A. Á. édesanyját, A. H. sértettet hibáztatta. Ezért elhatározta, hogy megöli a sértettet.

A vádlott 2018. november 21. napját megelőző napokban megfigyelte, hogy A. H. sértett reggel hány óra körül távozik otthonról. 2018. november 21. napján a kora reggeli órákban személygépkocsival A. H. sértett háza elé hajtott és 5 óra 30 perc körüli időtől ott várakozott. A. H. sértett 5 óra 32 perckor lépett ki a családi ház kapuján, ezt látva a vádlott a sértett mellé hajtott, a sértett a gépkocsi ablakán behajolva néhány szót beszélt a vádlottal, majd a vádlott továbbhajtott. Ezután a vádlott néhány méter távolságban leállította a gépkocsit, abból kiszállt és a sértett elé ment. A nála lévő pisztolyával a sértettet meglőtte a mellkasa bal oldalán, amitől a sértett a földre került. Ekkor a vádlott fölé hajolt és további három lövést adott le egymás után a sértett jobb oldalára. A lövések hatására a sértett a helyszínen nyomban életét vesztette. Halála a főverőér és a tüdők lőtt sérülése következtében kialakult belső vérvesztéses shock miatt állott be, a halál bekövetkezése elháríthatatlan volt.

Eztuán a vádlott visszament a gépkocsijához, elhajtott a helyszínről, de egy közeli utcában leparkolt, majd inzulint és morfiumot fecskendezett a bőre alá, és több tabletta altatót vett be. A rendőrök a vádlottat járművében, jobb kezében a pisztollyal, bódult, szinte eszméletlen állapotban találták meg, majd a mentők kórházba szállították.

A vádlott sem a cselekmény elkövetésekor, sem jelenleg nem szenved olyan kóros elmeállapotban, amely a beszámítási képességét kizárná avagy korlátozná. Bűnösségét elismerte, azt azonban tagadta, hogy a cselekményt előre kitervelten, illetve célzott lövésekkel valósította volna meg. Az elsőfokú bíróság szerint ez utóbbi védekezését kizárta a cselekményt közvetlenül észlelő szemtanúnak – a fegyverszakértő által sem cáfolt – vallomása. A törvényszék szerint az előre kiterveltség is egyértelműen megállapítható volt. A vádlott a sértett mozgását előzetesen gépkocsival megfigyelte, a lakásán lefoglalt fenyegető hangvételű levélben a sértettre célozva leírta, hogy halálba viszi azt, aki neki fájdalmat okozott, megtöltött fegyvert vitt magával, továbbá a térfigyelő kamera felvételei is azt támasztották alá, hogy nem hirtelen felindulásból, hanem tudatosan, előre megfontoltan követte el a tettét. Emiatt a vádlott azon védekezését sem fogadta el, miszerint azért ment a helyszínre, hogy öngyilkos legyen.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása érdekében, míg a vádlott és a védője a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása, az emberölés alapesetének megállapítása és a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta, a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Az ügyészség szerint az előre kiterveltség és az irgalmat nem ismerő, kivégzésszerű végrehajtási mód indokolja az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását azzal, hogy a vádlott – büntetlen előéletére figyelemmel – legkorábban 25 év kitöltése után feltételes szabadságra bocsátható legyen.

A Fővárosi Ítélőtábla az ügyben 2020. március 19. napján 09,00 órára tűzött ki nyilvános ülést a földszinti díszterembe.

Eljáró bíróság: 
CsatolmányMéret
115.18 KB