B. Cs. - zabari emberölés

Tárgyalás időpontja: 
2021. január 12. kedd, 09:00
Ügy tárgya: 
emberölés bűntette
Ügyszám: 
2.Bf.122/2020.
Tárgyalás helyszíne: 
1027 Budapest, Fekete Sas utca 3. szám alatti épület
Tárgyaló: 
I. emelet III. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az elsőfokon eljárt Balassagyarmati Törvényszék a 2020. március 05-én kihirdetett ítéletével B. Cs. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év – fegyházban végrehajtandó – szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A cselekmény próbaidő hatálya alatti elkövetése miatt a törvényszék elrendelte vele szemben egy korábbi ügyben kiszabott 1 év 3 hónap felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is és kötelezte az eljárás során felmerült közel 1.200.000.- forint összegű bűnügyi költség megfizetésére.

A törvényszék által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott és a sértett 2018. május 18-án este folyamatosan italozott Zabaron, a sértett tulajdonában álló ingatlanban, amelynek hatására mindketten ittas állapotba kerültek. A vádlott 23 óra körül – arra hivatkozással, hogy elmegy szórakozni – az ingatlanból eltávozott. Az erősen ittas vádlott ezt követően azonban éjfél körül visszament az ingatlanhoz, az ajtót berúgta, majd minden indok nélkül megütötte a lakásban tartózkodó feleségét. A sértett a bántalmazás befejezésére szólította fel a vádlottat, aki azonban tovább folytatta a felesége bántalmazását, és a hajánál fogva húzta őt a földön. A sértett a vádlott feleségének védelmére kelt, emiatt azonban dulakodás alakult ki közöttük. Ezt követően a vádlott átment az utca túloldalán lakó ismerőséhez, hogy tőle értesítse a rendőrséget az őt ért bántalmazás miatt. A sértett meghallva a vádlott telefonálását, trágár szavakkal illette őt. A telefonhívást követően a vádlott az ismerőse konyhájából magához vette az ismerőse tulajdonát képező 3,5 cm széles és 27 cm pengehosszúságú bajonettjét, majd azzal kirohant a házból és a sértettel útközben ismét dulakodni kezdtek, aki egy fa kaszanyéllel védekezett. Miután a sértett a kaszanyelet kiejtette a kezéből, a vádlott a nála lévő bajonettel szúrt és vágott sérüléseket okozott a sértett felsőtestén, amelynek következtében a sértett a helyszínen elhalálozott.

Az elsőfokú ítéletet az ügyész a kihirdetésekor tudomásul vette, a vádlott és védője elsősorban felmentés, másodsorban a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak, az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.

A Fővárosi Ítélőtábla az ügyben 2021. január 12. napjának 09 óra 00 percére tűzött ki nyilvános ülést a 1027 Budapest, Fekete Sas utca 3. szám alatti épület I. emelet III. számú tárgyalótermébe.

A járványügyi helyzetre tekintettel a bíróság a bv. intézetben tartózkodó vádlott jelenlétének biztosítása érdekében telekommunikációs eszköz használatát rendelte el.

A nyilvános ülésen való részvétel a járványügyi helyzetre tekintettel előzetes regisztrációhoz kötött, ennek feltételeiről ide kattintva olvashat.

További információ:

Dr. Hazafi Áron sajtótitkár – Büntető Kollégium 06 (1) 268-4830

vagy a sajto@fovitb.birosag.hu e-mail címen

Eljáró bíróság: 
CsatolmányMéret
223.06 KB