A Fővárosi Ítélőtábla 2021. márciusi polgári ügyei

Tárgyalás időpontja: 
2021. március 1. hétfő, 09:45
Tárgyalás helyszíne: 
1027 Budapest, Fekete Sas u. 3.
Ügyszak: 
Polgári
Összegzés: 

A Fővárosi Ítélőtábla 2021. márciusi sajtós polgári ügyeinek jegyzéke a csatolt dokumentumban található.

Egyéb információ: 

Tájékoztató hallgatóság számára

A Fővárosi Ítélőtábla elnöke által kiadott 2020.El.II.B.51. számú szabályzat értelmében a veszélyhelyzetre tekintettel a hallgatóságként megjelenni kívánó személyek a bíróság épületébe kizárólag előzetes és visszaigazolt regisztrációt követően léphetnek be. Előzetes regisztráció legkésőbb az eljárási cselekmény időpontját megelőző huszonnégy óránál korábbi időpontban terjeszthető elő a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Tájékoztató Irodájánál a (06 1) 336-5843-as telefonszámon vagy a regisztracio_fovitb@birosag.hu e-mail címen az ügy beazonosításához szükséges adatok megjelölésével. Kérjük a hallgatóságként megjelenni kívánó személyeket, köztük a sajtó képviselőit, hogy a tárgyalásokon és a nyilvános üléseken való részvételi szándékukat a fentieknek megfelelően szíveskedjenek előre jelezni. A lefoglalt tárgyalóterem kapacitásától függően az ügyben eljáró tanács elnöke előzetesen meghatározza a beléptethető személyek számát annak érdekében, hogy az előírt védőtávolság megtartható legyen. A regisztrációs kérelmek feldolgozása érkezési sorrendben történik, az engedélyezett létszámon felüli kérelmeket a Tájékoztató Iroda visszautasítja.

A nyilvánosság teljeskörű tájékoztatása érdekében a tárgyalási jegyzékben feltüntetjük a zárt eljárási formában megtartott tanácsüléseket, amelyeken az eljárási törvény értelmében csak a bírói tanács tagjai és a jegyzőkönyvvezető vehet részt. A felülbírálat ekkor az iratok tartalma alapján történik. Az eredetileg tanácsülésre kitűzött ügyekben – az arra jogosultak indítványára vagy hivatalból – az ítélőtábla nyilvános ülésre vagy tárgyalásra térhet át. Ennek ellenkezője is előfordulhat, az eredetileg nyilvános ülésre vagy tárgyalásra kitűzött ügyekben a bíróság – járványügyi intézkedésre vagy az egészségügyi válsághelyzettel összefüggő más okra figyelemmel – a felek hozzájárulásával tanácsülésen fejezheti be az ügyet. Ez esetben a bíróság nem hirdeti ki az ügydöntő határozatot, azt az írásba foglalt határozat kézbesítése útján közli a felekkel. A tárgyalási jegyzéket az esetleges változásoknak megfelelően folyamatosan aktualizáljuk. Kérjük a hallgatóságként megjelenni kívánó személyeket ennek figyelemmel kísérésére.

A Fővárosi Ítélőtábla épületeibe való belépés és a benntartózkodás a Fővárosi Ítélőtábla elnöke által meghatározott, a https://fovarosiitelotabla.birosag.hu  oldalon olvasható járványügyi rendelkezések betartásával történhet. A szájat és az orrot folyamatosan eltakaró maszk, valamint a kihelyezett kézfertőtlenítő szer használata kötelező. A személyek között 2 méteres védőtávolságot kell tartani az épületben tartózkodás teljes időtartama alatt, a tárgyalótermek előterében, valamint a folyosókon várakozni csak a feltétlenül szükséges ideig lehet.

Üdvözlettel,

Fővárosi Ítélőtábla

Sajtótitkárság

Eljáró bíróság: