K. N. és társa - Kozma utcai fogolyzendülés

Tárgyalás időpontja: 
2021. december 2. csütörtök, 09:00
Ügy tárgya: 
fogolyzendülés bűntette
Ügyszám: 
4.Bf.279/2021.
Tárgyalás helyszíne: 
1027 Budapest, Fekete Sas utca 3. szám alatti épület
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Fővárosi Törvényszék a 2021. május 07-én kihirdetett ítéletével – a más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetést töltő – I. és II. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki fogolyzendülés bűntettében, ezért őket 4 év szabadságvesztés büntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés büntetést mindkét vádlott esetében fegyházban kell végrehajtani azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

Az elsőfokú ítélet szerint a három vádlott a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai objektumának egyik 3 fős zárkájában töltötte jogerős szabadságvesztését. 2018. január 6-án a bv. intézet biztonsági ellenőrzést végző munkatársai kiabálást hallottak a vádlottak zárkájából, ezért felszólították őket a hangoskodás befejezésére. Mivel a három férfi T alakban elhelyezett ágyaival időközben eltorlaszolta a zárkaajtót, a biztonsági osztályvezető zárást rendelt el az alegységben és ő maga is a zárkához ment. Beszélni akart a vádlottakkal, azok azonban trágár szavakkal illették a parancsnokot és azonnali átszállításukat követelték. Testüket az ágynak feszítve akadályozták meg a zárka kinyitását. Az őröknek végül – a zárkaajtó kémlelőüvegének betörését követően – könnygáz alkalmazásával és a zárkaajtó pántjának lecsavarozásával sikerült bejutniuk a helyiségbe. A vádlottak ellenálltak a megbilincselés során.

Az ügy III. rendű vádlottja 2020. augusztus 30-án elhunyt, ezért vele szemben a bíróság az eljárást már 2020 novemberében megszüntette.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére eltérő tényállás és minősítés megállapítása, valamint hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása végett, az I. rendű vádlott felmentésért, védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért, a II. rendű vádlott és védője felmentésért jelentett be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntarta, a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak.

A Fővárosi Ítélőtábla az ügyet 2021. december 02. napjára tanácsülésre tűzte ki, azonban az I. r. vádlott nyilvános ülés tartását kérte, így új határnap kitűzése várható.

Eljáró bíróság: