M. A. M. - emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény

Tárgyalás időpontja: 
2022. február 11. péntek, 09:00
Ügy tárgya: 
emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény
Ügyszám: 
5.Bf.256/2021.
Tárgyalás helyszíne: 
1027 Budapest, Fekete Sas utca 3. szám alatti épület
Tárgyaló: 
I. emelet II. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A Fővárosi Törvényszék a 2021. június 16-án kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki M. A. M. vádlottat emberölés bűntettének kísérletében és rongálás vétségében. Ezért őt az emberölés bűntette esetében mint különös visszaesőt, míg a rongálás vétsége esetében mint visszaesőt - halmazati büntetésül - 20 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Egy korábbi jogerős ítélettel kiszabott 10 év fegyházbüntetésből engedélyezett feltételes szabadságát megszüntette. Rendelkezett a bűnjelekről és kötelezte a vádlottat 1,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2019 tavaszán szabadult a vele szemben korábban – az akkori barátnője sérelmére elkövetett – emberölés bűntettének kísérlete miatt kiszabott 10 év fegyházbüntetésből, majd ezt követően egy ingatlanforgalmazó cégnél helyezkedett el. 2019 őszétől ugyanannál az ingatlanforgalmazó cégnél dolgozott a sértett is, akinek a megismerkedésüket követően, a vádlott udvarolni kezdett, majd két héten belül párkapcsolat alakult ki közöttük. A vádlott más családnévvel mutatkozott be a sértettnek, akinek a korábbi elítéléséről nem beszélt, ellenben azt állította, hogy egy szerelmi csalódást követően hét évig külföldön élt, ahonnan egy súlyos autóbaleset után 2019 tavaszán költözött haza. A vádlott már a kapcsolat elején szeretett volna összeköltözni a sértettel, annak bérelt lakásában, végül 2019. december 19-20. napján beköltözött. A vádlott karácsonykor megkérte a sértett kezét, amire a sértett igent mondott, egyúttal jelezte, hogy ezt korainak találja.

A vádlottnak többször voltak hirtelen dühkitörései, azonban agressziója soha nem irányult közvetlenül a sértett ellen. Mindezek hatására a sértett elhatározta, hogy megszakítja a kapcsolatát a vádlottal, akivel 2020. január 2-án közölte ezt a szándékát és kérte, hogy költözzön el a bérelt lakásból. A vádlott nem akart szakítani a sértettel és többször öngyilkossággal fenyegetőzött. Végül miután a sértett megnyugtatta, hogy ez nem végleges szakítás, csak lassítsanak, a vádlott még aznap összepakolta a holmija egy részét és elment a sértett lakásából.

Néhány órával később a sértett meggondolta magát és úgy döntött, hogy véglegesen lezárja a kapcsolatát a vádlottal, ezért összepakolta a vádlott még lakásban lévő holmiját és elvitte azt a vádlott lakásához. A sértett értesítette erről a vádlottat, aki lement az utcára és a sértett autójában beszélgettek. A vádlott továbbra sem akarta elfogadni a szakítás tényét, egyre indulatosabb lett, kiabált és öngyilkossággal fenyegetőzött. A sértett végül kirakta a járdára a vádlott holmiját, majd kérte, hogy adja vissza a sértett lakáskulcsát és a céges telefonját, amit korábban kölcsönadott a vádlottnak. A vádlott a sértett lakáskulcsát visszaadta, a telefon visszaadását viszont megtagadta. A sértett próbált távozni a helyszínről, de a vádlott azt nem akarta engedni. Előbb azt próbálta megakadályozni, hogy a sértett beszálljon az autóba, majd miután ez sikerült a sértettnek, a vádlott nem engedte becsukni a kocsi ajtaját. A sértett többször felszólította a vádlottat, hogy engedje el, míg végül a vádlott nagy erővel becsapta a gépkocsi ajtaját, így a sértett el tudott indulni.

Másnap, 2020. január 3-án a sértett lakatost hívott, hogy az lecserélje a lakásán a zárat, mert attól tartott, hogy a vádlott korábban esetleg lemásolhatta a kulcsot. A lakatos - a későbbi tanú - 19 óra körül érkezett a sértett lakásába, a vádlott 19:40-kor. A sértett megijedt a vádlottól és nem akarta beengedni a vádlottat, aki viszont ragaszkodott ahhoz, hogy csak akkor adja vissza a sértett céges telefonját, ha bemehet a lakásba, ezen kívül jelezte, hogy beszélni szeretne a sértettel. A sértett erre megkérte a tanút, hogy maradjon a lakásban, amíg a vádlott ott tartózkodik, majd végül beengedte a vádlottat. A vádlott ragaszkodott ahhoz, hogy előbb a tanú hagyja el a lakást, mert az ő jelenlétében nem akar beszélni. A vádlott felvetette, hogy a sértett menjen ki vele az utcára beszélgetni. Miután a sértett erre nem volt hajlandó, a vádlott megindult a sértett felé, aki erre megkísérelte felhívni a rendőrséget. Ezt látva a vádlott kikapta a sértett kezéből a telefont és a földhöz vágta azt. Ezt követően a vádlott a ruházatából elővett egy 25 cm hosszú konyhakést és azzal rátámadt a sértettre, miközben azt kiabálta, hogy „meggyaláztál, megöllek!”. A vádlott és a sértett között dulakodás alakult ki, melynek során a sértett a földre esett. Ekkor a vádlott leszorította a földön fekvő sértettet és egy ízben megszúrta az arcán, illetve 6 esetben megkarcolta a bőrét. Az előszobában álló és a sértett segélykiáltását halló tanú végül be tudott nyitni a nappaliba, ahol a vádlottat lerántotta a földön fekvő sértettről, majd a vádlott kést tartó kezét több alkalommal a földhöz ütötte, hogy ilyen módon lefegyverezze őt. A vádlott kiszabadította a kezét és a késsel egy kaszáló mozdulatot tett a tanú felé, aki ettől megijedt és elhátrált. Ezek után a vádlott még két ízben megszúrta a még mindig a földön fekvő sértettet, majd a vádlott kimenekült a lakásból.

A vádlott az elkövetéshez használt kést az utcán eldobta, majd hazament, ahol öngyilkosságot kísérelt meg. Az eszméletlen állapotban lévő vádlotthoz az elfogására kiérkező rendőrök mentőt hívtak, majd kórházba szállították.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség a vádlott terhére a büntetés súlyosítása, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása érdekében, a vádlott és védője a jogi minősítés megváltoztatása és enyhébb büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Ítélőtábla az ügyben 2022. február 11. napján 09,00 órára tűzött ki nyilvános ülést a 1027 Budapest, Fekete Sas utca 3. szám alatti épület II. számú tárgyalótermébe.

A regisztráció nem feltétel, azonban a tárgyalóterem méretének és a távolságtartási szabályoknak a figyelembevételével a részvételt a Fővárosi Ítélőtábla csak azon személyek részére tudja biztosítani, akik a Polgári Tájékoztató Irodánál a (06 1) 336-5843-as telefonszámon vagy a regisztracio_fovitb@birosag.hu e-mail címen az ügy beazonosításához szükséges adatok megjelölésével előzetesen regisztrálnak, és azt az ítélőtábla visszaigazolta.

Eljáró bíróság: 
CsatolmányMéret
141.72 KB