M. G. és társa - „szerepjátékos” pilisi emberölés ÚJ HATÁRNAP!

Tárgyalás időpontja: 
2022. május 11. szerda, 09:00
Ügy tárgya: 
emberölés bűntette
Ügyszám: 
3.Bf.380/2021.
Tárgyalás helyszíne: 
1027 Budapest, Fekete Sas utca 3. szám alatti épület
Tárgyaló: 
I. emelet IV. sz. tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Korábban az ügyben elsőfokon a Budapest Környéki Törvényszék 2016-ban és 2018-ban hirdetett ítéletet. Miután az első és a megismételt eljárás során hozott döntést is hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla, az ügy 2018-ban ismét a Budapest Környéki Törvényszéken indult újra.

A Budapest Környéki Törvényszék a 2021. június 15-én kihirdetett ítéletével az elsőrendű és a másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért mindkettőjüket 15 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint szerepjáték álcájával csalták az erdőbe a sértettet a vádlottak, akik egy korábbi adósságuk miatt végeztek a barátjukkal.

A sértett 1990-ben költözött édesanyjával Romániából Magyarországra. 2006 és 2009 között telefonos értékesítőként dolgozott, ezt követően azonban bejelentett munkahellyel nem rendelkezett. Többféle küzdősportban kipróbálta magát, rendszeresen részt vett túlélőtáborokban és szerepjáték jellegű foglalkozásokon. A vádlottak a szerepjáték és a harcművészetek iránti érdeklődés kapcsán álltak ismeretségben egymással. 2008-tól kezdődően a sértett elégedetlen lett anyagi helyzetével, ezért eltervezte, hogy különböző fürdőkbe, szállodákba fog járni, ahonnan az öltözőszekrényekből pénzt, vagy egyéb értéktárgyakat tulajdonít el. A sértett a lopásokat nem egyedül követte el, abban élettársa, illetve az elsőrendű vádlott is részt vett. 2010 áprilisa előtt konfliktus alakult ki a sértett és a másodrendű vádlott között, amiért a másodrendű vádlott „árulónak” tartotta a sértettet. A vádlottak arra a következtetésre jutottak, hogy a sértettel fennálló problémáiknak a sértett megölésével vetnek véget.

2010. április 17-e előtt pár nappal a két vádlott megbeszélte, hogy vidékre utaznak. Az utazás a vádlottak számára jó alkalomnak kínálkozott a sértett ellen tervezett bűncselekmény elkövetéséhez, ezért megbeszélték, hogy az elsőrendű vádlott lakásáról hármasban utaznak a bűncselekmény helyszínére, ahova a nyomozás során meg nem állapított ürüggyel el is hívták a sértettet. Azt is eldöntötték, hogy a bűncselekményt a késharcban jártas másodrendű vádlott követi el a sértett leszúrásával. A vádlottak és a sértett a Nagy-Kevély hegyhez mentek, a gépkocsit leállították és gyalogosan folytatták az útjukat. A másodrendű vádlott egy éles szúró, vágó eszközzel több, legalább három szúrást mért a sértett felsőtestére. A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlottak és védőik jelentettek be fellebbezést felmentés érdekében.

A fellebbviteli főügyészség a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak, kisebb pontosítással az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.

A Fővárosi Ítélőtábla az ügyben 2022. május 11. napján 09,00 órára és 2022. június 08. napján 09,00 órára tűzött ki tárgyalást a 1027 Budapest, Fekete Sas utca 3. szám alatti épület I. emelet IV. számú tárgyalótermébe.

Változás! A Fővárosi Ítélőtábla az eredeti kitűzéstől eltérően 2022. június 16-án 10,00 órától folytatja a tárgyalást a 1027 Budapest, Fekete Sas utca 3. szám alatti épület I. emelet III. számú tárgyalótermében. A tervezettek szerint az utolsó szó jogán tett vádlotti nyilatkozatokra és határozathozatalra kerül sor.

A regisztráció nem feltétel,  azonban  a tárgyalóterem méretének és a távolságtartási szabályoknak a figyelembevételével a részvételt a Fővárosi Ítélőtábla csak azon személyek részére tudja biztosítani, akik a Polgári Tájékoztató Irodánál a (06 1) 336-5843-as telefonszámon vagy a regisztracio_fovitb@birosag.hu e-mail címen az ügy beazonosításához szükséges adatok megjelölésével előzetesen  regisztrálnak, és azt az ítélőtábla visszaigazolta.

Eljáró bíróság: